00. Prologue :

2013. 12. 30. 

Harry Styles:

-El sem hiszem,hogy végre hazahozhattuk Rosie-t! Olyan boldog vagyok Harry! Most már egy család vagyunk!
-Igen szerelmem,szülők lettünk!
Csókoltam meg Rebecca-t,majd betettük a kocsiba Rosie-t,és haza indultunk.
Rebecca és én már 4 éve együtt vagyunk. Az első perctől kezdve érdeklődtünk a másik iránt.  Igaz,Rosie-t nem terveztük előre,de semmiképp nem szerettük volna elvettetni őt. És most,hogy Rosie-t a kezünkben tarthatjuk,mindketten tudjuk,hogy jól tettük,hisz Rosie számunkra  egy csoda,egy icipici kis csoda,akit mindennél jobban szeretünk.
-Kicsim,énekelj a lányodnak!
Szólalt fel Reb mellettem.
-Persze Drágám! Melyiket szeretnétek,hogy elénekeljem?
-Nem is tudom... A Story Of My Life-ot! Kérlek,énekeld azt!
Kérte.
-Tökéletes választás,rendben van.
Válaszoltam,majd belekezdtem az éneklésbe.
***
- Na Rosie,hogy tetszett apa éneke?
Kérdeztem,Rosie-tól,bár választ nem igazán várhattam.
-Drágám,biztosan neki is legalább annyira tetszett , mint nekem.
Mondta Rebecca.
Rebecca mellettem ült az autóban,de onnan is folyton hátra-hátra pillantgatott , megnézni,hogy Rosie mit is csinál.
-Még 10 perc lányok,és otthon vagyunk!
Épp fordultam befele egy kanyarba,de...
-Harry Úristen,nézd!
Semmit nem tehettem már... Megtörtént a baj.
......................................................................................................................................................................

-Hol vagyok?
Kérdeztem,mikor kinyittottam a szemem,bár fogalmam sincs már kitől.
-Kórházban,Harry,kórházban!
Sírt mellettem Anne,az anyukám.
-Mi-mi , miért, é-és hogyan?
Zúdítottam rá a kérdéseim egymás után. Teljesen összezavarodtam.
-Autóbalesetet szenvedtetek,Harry.
Anya  már  hangosan zokogott.
-Úristen...
-És a többiek?
Kérdeztem félve.
-Mivel az autó oldalról jött belétek,Rosie-nak hála isten,semmi baja nem történt,de, de...
-És Rebecca?
Kérdeztem félve.
-Anya , válaszolj már,mi van Rebecca-val!
-Kicsim... Harry...
-Mondjad már anya! Kérlek.
-Meghalt...
Anya halk szavai,késként döfődtek belém. El sem hiszem,hogy ez történt... Elvesztettem őt.

1 Héttel Később:
-Gyere Kicsim,menjünk haza!
Mondtam,majd megöleltem apró kis testét,és betettem őt a kocsiba,mert végre mindketten hazamehetünk a kórházból. Sajnos,csak ketten...
Tegnapelőtt eltemettük Reb-et is. Még mindig képtelen vagyok felfogni,hogy elvesztettem őt. De a kicsi Rosie miatt,erősnek kell maradnom... Hiszen most már én is apa vagyok.
Tudom,hogy eleinte nehéz lesz,és azt is,hogy most már Rosie-ra kell majd fordítanom az összes szabadidőm,és nem csak a szabadidőm... De megbirkózom vele! Mert fel fogom nevelni Rosie-t!